„Az Egy pap vallomása a saját vallási háborúm…”

Szántó Dániel 2016-ban tette le névjegyét krimiíróként, első könyve a Revans, ami a megjelenés évében felkerült a Bookline top 50-es listájára. Azóta megírta Az üldözöttet, és napokon belül nyomdába kerül új krimije Egy pap vallomása címmel.

Ars poeticád szerint „egy jó krimi a részletekben rejlik”. Milyen módszert követsz, hogy részletekbe menő alapossággal kiterveld és megírd a bűnügyi történeteket?

Az Egy pap vallomásán dolgozva különösen lényeges volt a kutatómunka. Találkoztam Dr. Petőfi Attilával, a rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályának vezetőjével, akinél a regény szempontjából lényeges témákban érdeklődhettem. Felvettem a kapcsolatot a szombathelyi plébánossal is. A nyolcvanegy éves pap nagyban inspirált, beszélgetéseink során számos vallástörténeti kérdésemre adott eligazító választ. Feltettem például a sokunkat foglalkoztató, a regény szempontjából is releváns kérdést, hogy Isten jó-e, és ha igen, miért halnak meg ártatlanok. Sztorijaim nagyrészt a valóságra épülnek, a karaktereket is valódi emberek inspirálják.

Kedvcsinálónak miket mondanál el az új könyvedről?

A történet szerint Horváth Mihály plébános besétál a Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályra, ahol Budai Viktorral találkozik. Budai ugyanazt a szerepet tölti be, mint a valóságban Dr. Petőfi, viszont Horváth – a papi hivatását leszámítva – semmilyen módon nem hasonlít a szombathelyi plébánosra. Horváth elmondja, hogy elrabolt két embert – az egyik pap, a másik egy olyan lány, aki nem élt keresztényi életet –, élve eltemette őket két különböző helyen koporsóban, étellel-itallal, levegő biztosításával. A plébános Istent szeretné próbára tenni azzal, hogy melyiküket menti meg. Budai meghallgatja a plébánost, fel sem merül benne, hogy az majd súlyos állításokat tesz, ezért nem rögzíti a beszélgetést. Amikor pedig felvenné, a pap feláll, mondván, tudja, hogy visszavonhatja a beismerő vallomást, nem is vall be semmilyen bűncselekményt, a hatóságra bízza, kit és hogyan ment meg az információi alapján – kvázi az isteni kegyelem által –, majd kisétál a rendőrségtől.

Máris látom magam előtt peregni a történetet. Eszedbe jutott a megfilmesítés lehetősége?

Az Egy pap vallomása alkalmas lenne minisorozatnak. A könyvön belül minikönyvek vannak, vagyis mind a hat fejezet végén váratlan fordulat történik, amitől – reményeim szerint – „húha” élménye lesz az olvasónak, kellő löketet adva ezzel a folytatáshoz.

Téged mi fog meg igazán egy krimiben?

A lélektani része. Minél erősebb érzelmeket vált ki a cselekmény, annál jobban beszippant.

Bűncselekményről írni lelkileg kifejezetten megterhelő lehet. Miért ezt a műfajt választottad?

A nyomasztó történeteket tompítani lehet, elsősorban humorral. A nyomozóm meglehetősen lazán él, sokaknak példaképe lehetne a mindennapokban. Vagánysága, humora feszültségoldó, ráadásul erős kisugárzása miatt vonzó a nők szemében, erotikus töltetet adva ezzel a regénynek. A nyomozós rész, a humoros oldal és az erotikus vonal izgalmas egyveleget alkotnak. Tetszik, hogy a krimi általában sokrétű, több műfaj megjelenik benne.

Azon hazai krimikedvelőknek, akik csak most kapják fel fejüket a könyveid hallatán, milyen jellegzetességeit emelnéd ki írói stílusodnak?

Álmodozó típus vagyok, a regényeimen keresztül próbálom elmesélni az álmaimat. Szeretek sokszereplős történeteket írni, ahol sokféle karaktert ütköztethetek egymással, akár különböző világnézetük okán is. Törekszem lehetőséget adni az olvasónak, hogy eldöntse, melyik oldalra áll, elérni, hogy ők is nyomozzanak, rájöjjenek a trükkre. Közben próbálom őket megvezetni, rendes krimis szokás szerint. Egyébként nem szeretek állást foglalni a történeteimben, ezért sem narrálom őket, megkívánom adni a lehetőséget, hogy az olvasó bármelyik fontos szereplővel azonosulhasson, akár Horváth Mihály atyával is, akinek a mozgatórugóját amúgy meg lehet érteni. A hit erejét akarja próbára tenni, mert súlyos balesete miatt megbicsaklik hite, mindenáron be kívánja bizonyítani, hogy Isten jó. Általában nem írok happy endeket, de mindig vannak a regényeimben örömteli események. A történet hitelességét nem akarom megtörni a boldog véggel, életünk sem végződik igazán örömtelin. Őszintén szólva, többnyire magam sem ismerem a lezárást, örülök, ha a könyv szinte magától befejeződik.

Mennyire tudsz, illetve mennyire akarsz belehelyezkedni egy gyilkos karakterébe?

Bele kell helyezkedned, hogy jó krimit írj. Szerencsére képes vagyok félig belülről, félig kívülről szemlélni a történeteimben szereplő gyilkosokat. Mindvégig tisztában vagyok azzal, hogy egy regény megírása a cél, és valamennyire át kell élni a történetet, hogy valósághű legyen. Az átélésre csináltam egy kísérletet az új könyvem kapcsán: kíváncsi voltam, milyen lehet élve eltemetve lenni. Ez óriási segítség volt belehelyezkednem a történetbe. Két barátommal egy temetkezési vállalkozótól koporsót kölcsönöztünk, kimentünk az erdőbe, belefeküdtem, anélkül, hogy eltemettek volna, és arra kértem barátaimat, hagyjanak bezárva egy órán át a telefonom nélkül, és menjenek is el. Mentálisan hihetetlenül megterhelő volt! Mikor tudatosult bennem, hogy nem tudok kijutni, egyre inkább késztetést éreztem, hogy kiszabaduljak. Habár kibírtam és nem viselt meg túlzottan, azért a komfortzónámból sikerült kiszakadni. Pontosan ezt a lélektani helyzetet szerettem volna megismerni, hogy az Egy pap vallomását minél élethűbben írhassam meg.

Hogy mindezt bevállalod, nyíltan beszélsz róla, azt mutatja, mennyire fontos számodra, hogy a lehető legőszintébben írj.  

Mert az őszinteség adja a történetek mélységét. Sőt, odáig megyek, hogy szerintem a krimi a szórakoztató irodalom legőszintébb műfaja.